Víztakarékos termékeinket választó elégedett vásárlóink véleménye
”Tisztelt Benke úr! Kérésükre elküldöm Önöknek a vízszámlánkról szóló tájékoztatást. Vásárlásunk óta most kaptunk először vízszámlát. Azelőtt két hónapért 17 000 Ft-ot fizettünk. Ez most csak 16 000 Ft-ra csökkent, de úgy, hogy két hónapja született meg a kislányunk, azóta sokkal több vizet kell használnunk, sokkal többet kell mosni, fürdetések és még sorolhatnánk. A víztakarékos adagolójuk nélkül biztosan 20 000 Ft fölött lett volna a számlánk. Köszönjük segítségüket.„
”Megrendeltem a terméket a ház összes csaptelepére + a zuhanyzóba.
Beszerelés előtti átlagom 8 m3/ hónap, beszerelés utáni első hónapban 6 m3re javult. Egy kicsit meg is nyugodtam, mert kíváncsian vártam az eredményt ,de ez tényleg használ! Meg vagyok elégedve!„
”Az adagolókat beszereltem, majd a mosdónál megnyitottam a csaptelepet. Azt tapasztaltam, hogy igazán észrevehtő különbség nincs a víz látszólagos mennyisége között az új és a régi között. Ezért lemértem, hogy 20 másodperc alatt, mennyi víz folyt ki, majd ugyanezt megismételtem a régivel is. És megdöbbentő, de tényleg kb. 30 %-kal kevesebb víz folyt ki ugyanannyi idő alatt a látszat ellenére!„
”Még nem telt egy sok idő, de úgy látom, 30 %-kal biztosan csökkenni fog a vizfogyasztásunk. A filmen bemutatottakat tapasztam én is, szerintem rengeteget meg lehet takarítani a konyhai leöblítéseknél, gyerekes családokban különösen is a kézmosásoknál.„
”Üdvözlöm Tisztelt Benke Úr!
Elnézését kérem, hogy csak most válaszolok de épp tegnap telt le az egy hónapos időszak amikor figyelemmel követtem a víz fogyasztásunkat.Én egy zuhanyzóhoz vásároltam szűkítőt. Elvileg a mosdó, kád, és mosogató csapon gyárilag van szűkítő de már nem vagyok benne biztos hogy ugyan azt a funkciót ellátja e mint az Önöké. Visszatérve az egy hónap alatt a megszokott 10m3-es felhasználásunkkal szemben 6,7m3 lett a fogyasztásunk. Ez az eredmény magáért beszél. Tehát kijelenthetem hogy a termékkel NAGYON MEG VAGYOK ELÉGEDVE!
Köszönöm, hogy érdeklődött, nagyon meg is lepett, mert legtöbb termék esetében ezt nem teszi meg a forgalmazó. További szép napot kívánok!
Tisztelettel, Kozák Miklósné„
”Az adagolókat még nem egészen egy hónapja használjuk, így az elfogyasztott vízmennyiséget még nem igazán tudjuk mérni, de az már most is látszik, hogy a melegvíz fogyasztásunk csökkent, smivel átfolyós rendszerű a gázbojler, így nemcsak a vízből, de a gázból is kevesebb fogy, s ez már megérte a befektetést. Köszönjük Bali Péter„
”Pont most vannak fent egy hónapja az adagolók és csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. A fogyasztásunk kb. 25% lett kevesebb, ennek nagyrészét a zuhanyzóhoz használt 8 liter/perc-es adagoló produkálta.
További tapasztalatokról később tudok beszámolni.„
”Először is engedje meg, hogy nagyon boldog Új Évet kívánja Önnek. Két hónapja rendeltem Öntől a kis vízmegtakarító szettet. Legnagyobb örömömre 13 m3 helyett, 8 m3 vizet fogyasztottam. (Karácsony lévén ez szép eredmény). A másik szettet Karácsonyra fiaméknak rendeltem ajándékba. (itt még nem mondhatok eredményt.)„
”Mielőtt elfogultsággal vádolnának, előbb vásároltam, utána lettem termékforgalmazó!
Tapasztalataim a termékről igen pozitívak! Lágy kellemes érzetet ad ahogy a bőrhöz ér a víz, kevesebb mosószert kell használni a kézfelület letisztításához. Most jön a lényeg!
Én a kis szettre ruháztam be mindössze 5470 forintot, bátran kijelenthetem: MEGÉRTE! Meg kellett várnom az első olyan számlát ami valós adatokat tükrözi, és ez a következő: gázszámlám 13%-ban csökkent, mert kevesebb meleg vizet kellett elpocsékolnom, ezért a víz és csatornadíjam 9890.- forinttal csökkent.
Hagyja pénztárcájában a forintokat!
Üdvözlettel:
Omray Ferenc
http://omray.vizmegtakaritas.hu„
”Emailjét nem hagytam figyelmen kívül, csak most volt rá érkezésem, h utána számoljak (átalányt fizetünk) és érdemben tudjak válaszolni a kérdésre.
Számunkra egyértelműen bevált! Következő évben kevesebb lesz a havidíjunk! :) Nagyon minimális vízből meg lehet oldani a mosogatást és nekünk mégis azt a hatást keltette, h ömlik a víz, pedig mégse! :)
Köszönjük a minőségi árut!!!
Tisztelettel:
Moldoványi Gergely„
”Megfigyelésem alapján azt vettem észre, hogy a bojlerból kevesebb meleg víz fogy el és elég csak felére állítani a bojler hőfokszabályzóját. Eddig maximumom üzemelt télen. Visszatérve az adagolókhoz én a fürdőbe 5 liter/perces adagolót használok az bőven elég kézmosáshoz, egyedül a konyhában használom 6.5 liter/perces adagolót. A tusolófejjel is meg vagyok elégedve, hangosabb, de élvezetesebb a fürdés. Ez csak próbarendelés volt! Még fogok rendelni önöktől! Üdvözlettel: Kovács István„
”Nem először vásároltam Önöktől vízadagolót és már első alkalommal is
rendkívül elégedett voltam. 1 db mosdóra került fel a fürdőben (a kézmosóra), a másik darab pedig a zuhanyhoz. Ez 2 havonta 3-4 m3 megtakarítást jelentett.Az új tapasztalataimról most még nem tudok beszámolni, mivel 2 havonta fizetek vízdíjat, de biztos vagyok benne, hogy most is 100%-an elégedett leszek az eredménnyel, ezért is rendeltem Önöktől ismételten!
Üdvözlettel,
Raduly Margit„
”Kedves Gábor!
Nagyon köszönöm Neked ezt a terméket, amit ma már én is közvetítek családok, vállalkozások felé. Az Ügyfeleim nagyon szeretik, mert könnyen átlátható hatékonysága. Megvannak az első, vízórán mért eredmények is. A legalacsonyabb megtakarítás 18 % volt, az átlag 32 %, a legmagasabb 43 %. Javaslom mindenkinek, hogy alkalmazza, mert hihetetlenül rövid idő alatt megtérül az ára. Üdvözlettel: Koncz Gábor
www.arezsitanacsado.hu„
”Üdvözletem a vízmegtakarítás.hu Csapatának! Örömmel közlöm, hogy elégedett vagyok a vízadagolókkal! A melegvíznél az eddigi havi 4 m3 helyett 2 m3 lett, hidegvíznél az eddigi 2 havi 10 m3 helyett 7 lett! Nem bántam meg, hogy megvettem a vízadagolókat köszönöm a lehetőséget, ajánlom mindenkinek!
További sikeres munkát! Bélafalvi Józsefné, Tatabányáról„
”Örömmel tapasztaltuk, hogy a számlák összege radikálisan csökken(t) azóta. Az biztos, hogy annyi már az adagoló első használatakor is látszott, hogy láthatóan visszafogta a kiáramló víz mennyiségét. Ezt mind a fürdőszobai csap, mind pedig a zuhany esetében tapasztaltuk. A felszerelés előtt nagyságrendileg 14 ezer forintos vízdíjunk volt (kéthavonta készül számla, illetve meglehetősen meleg időszak volt: több víz fogyott), azóta már készült egy újabb számla, ami 11 ezer forintról szólt. Ugyan valamelyest csökkent a vízfogyasztásunk is, de ez minimálisra tehető, tehát ez alapján- talán- elmondható, hogy közel 28 százalékos megtakarítást értünk el. Úgy vélem, hogy ebből azért 8 százalék a kevésbé meleg időszak javára írható, de a fennmaradó 20 százalékos megtakarításnak egészen nyilvánvalóan köze van az adagolóknak. Pontosabbat a téli időszak beálltával, és az adagoló konyhai csapra történő szerelését követően tudok mondani.
Üdvözlettel:
Németi Balázs„
”Mi egy lakótelepen élünk, két lakást nyitottunk össze, hogy kényelmesen elférjünk, hiszen 3 gyermekünk van. Így a két tusolófej csomagot vettem meg. A konyhában fel van szerelve egy perlátor, valamint a két fürdőszobában egy-egy a mosdókra és a két tusolófej. Az átlagfogyasztásunk havi 26-28 m3 volt, ami mára 20-21 m3.„
”Az átlag vízfogyasztásom (3 fős háztartásnál) 10 m3 volt, a készlet felszerelése után, ez 8m3 lett. Ez kiszámolva 785 Ft-os vízdíj mellett, évi 18840 Ft. Az energia megtakarítás kiszámolása kicsit nehezebb, de azért látszik a különbség. Tárolós gáz boyler adja a melegvizet, nyári hónapokba amikor csak a melegvízhez és főzésre fogy a gáz 25-30m3 megy el havonta. A készlet felszerelés utáni egy hónapban 21 m3 fogyott. Ha átlagolom akkor ez olyan 6m3 megtakrítás kb. Ez 140 Ft-os gázdíjjal kb. 10080 Ft-os megtakarítás. Azaz összesen 28920 Ft/év. Azaz havi kb.2400 Ft. Természetesen a pontos megtakarítás kiszámításához több havi fogyasztás figyelése szükséges, azonban első lépésben ez se rossz eredmény. Igaz nálam elmaradt a kiszámolt értéktől a megtakarítás összege, de ez nagyon függ a család vízfogyasztási szokásaitól. Összegezve én meg vagyok elégedve a vásárolt készlettel.„
”A kézmosás “pszichologiájához” hozzátartozik hogy a kéz benedvesitése után, a lemosás ugyanannyi ideig tart “sok” és kevés vizzel is mivel a vizcsap alatt eltöltött idő fontosabb, mivel a víz már az első néhány másodpercben leoldja a szappant. Ígyhát az összes többi pazarlás. A higéniai érzethez azonban tovább folyatjuk. Na ennnek jelentős része megspórolható.„
”A zuhanyzóra felszerelt vízadagoló szemmel láthatóan lecsökkentette a vízfogyasztást, nagyon jól működik, mindenkinek csak ajánlani tudom!„
”Általában a gyerkőcöt fürdetjük először , kádban.Amikor megvan a kellő vízmennyiség, a vízmelegítőn a melegvíz hőfokszabályzóját minimumra állítjuk, hogy a kislány ne forrázza le magát, ha véletlen kinyitná a csapot.Ez ma is így történt. A kislány után a feleségem zuhanyzott majd én következtem.Meglepetten vettük észre, hogy a hőfokszabályzót a minimumon felejtettük és ennek ellenére olyan melegvizet állított elő a kazán, amit eddig csak közép állásban tudott. Így a cég oldalán említett energiafelhasználás csökkenése is beigazolódott!„
”Október 14-én szereltem fel az adagolókat, ma volt vízóra leolvasás nov.22-én az elfogyott víz 12 köbméter és ez egy 4-tagú család fogyasztása. Nekem ez nagy öröm ,mert tényleg a felére leesett a fogyasztás. A havi fogyasztás 20 köbméter volt.(a csatorna díj 500+áfa). Úgyhogy az adagolók már meghozták az árukat,ajánlom mindenkinek megéri.!„
”Nagyon beváltak nálunk ezek a vízadagolók. Először csupán 2 db-ot rendeltem , hogy kipróbáljam. Feltettem a legyakrabban használt vízcsapra és a zuhanyzóra. 2 hónap alatt 6 köbméter vizet spóroltunk meg. Most ,még egyszer rendeltem 3 db-ot , hogy feltegyem az összes csapra . Nagyon örülök neki, hogy ilyen olcsón ennyit tudok spórolni. Mindenkinek ajánlom!„
”Elégedett vagyok a vízadagolókkal. Nagyon gazdaságos, ez természetesen azon tevékenységeknél észrevehető amikor a folyamatos vízkiáramlás szükséges.Például mosogatás, zuhanyzás, mert akkor érezhető a porlasztó hatása és ezáltal a kevesebb vízátengedés.Mindenképpen kevesebb a felhasználásunk, ami jelentős anyagi megtakarítást jelent. Az eszközökre fordított összeg mindenképpen megtérült.„
”Az eddig 8-9 m3 víz helyett 5-6 m3 víz fogy csak havonta. Örülök, hogy megvásároltam ezeket az energiatakarékos vízadagolókat és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy cserélje le hagyományos csaptelepvégeit, meglátják megéri! A kiötlőnek, a gyártónak és a forgalmazónak pedig csak gratulálni tudok, és főleg azért is, mert mindezt elérhető, olcsó áron kínálják a felhasználóknak!„
”Meg vagyok elégedve az adagolókkal. 3 hét alatt 0.5 m3 víz fogyott vízóránként. Úgy hogy a wc tartály is ezen az órán van. Én két havonta olvasom le a vízórát, ez kb. 50% megtakarítást jelent! Lakásban használom. Szerintem még fogok rendelni magamnak is egyet a konyhába és az anyukámnak is.„
”Az Önök által küldött szűrökkel maximálisan meg vagyok elégedve. A felszerelés után rögtön éreztük, hogy valami megváltozott a kifolyó víz állagában. Sokkal levegősebb lett más volt a kezem érzete. A zuhanyzóknál azt tapasztaltuk, hogy a vízsugár ereje csökkent, de az intenzitása megmaradt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.„
”Pár hónapja, szereltem fel az adagolókat. 18 m3-ről 14 m3-re esett azóta a vízfogyasztás (2 felnőtt, 3 gyermek) ez nem rossz eredmény! Köszönöm a lehetőséget!„
”Elnézést, hogy most válaszolok, de mivel 3 hónapos álltalányban fizetünk ezért csak most a leolvasásnál tudtam meg, hogy mennyit spóroltunk. Merthogy spóroltunk. Eddig a 3 hónap után kb. 5-6 ezer ft-ot kellett ráfizetnünk az álltalányra. Most ezekkel a szűrőkkel már csak 1-2 ezer ft-ot kellett fizetnünk plusszban. Úgy, hogy a vízhasználati szokásainkon nem változtattunk.„
”A zuhanyzóra, mosogatóra,és mosdócsapra szerelt adagolók kb 20 % víz megtakarítást eredményeztek háztartásunkban(kéttagú család fogyasztása 10-ről 8 m3-re csökkent). Köszönjük.További spórolást eredményez,hogy konyhakertünket gyűjtött esővízzel, csepegtető öntözéssel juttatjuk nedvességhez.„
”Mosogatás vagy zuhanyozás alkalmával a vízmelegítő bojler jóval később, vagy nem is kapcsol be – ez egyértelműen azt jelenti, hogy ugyanannyi idő alatt kevesebb víz fogyott. Mindenképpen pozitívum!„
”Az energiatakarékos vízadagolókkal nagyon meg vagyunk elégedve. Mióta
használjuk jelentősen visszaesett a vízfogyasztásunk. Mi egy 3 fős családot alkotunk, a vízadagolók megléte előtt az előző hőnapokban 24 m3(ez 2 havi vízfogyasztás) volt a
fogyasztásunk, mióta ezeket az adagolókat beszereltük 8m3-el esett vissza a fogyasztás. Mindenkinek merjük nyugodt szívvel ajánlani ezt a vízmegtakarításos módszert„
”Nem vagyok híve a nagy szavaknak, agyon dicsérő leveleknek, de az Önök által forgalmazott energiatakarékos vízadagolók nagyon nagy találmányok! Én tiszta szívemből ajánlani tudom mindenkinek, mert nem hónap elején szereltem fel ezeket a “csodákat” és a következő vízszámlámon már 3 m3-rel keves…ebb fogyasztás volt elszámolva!„
”A csapnál megmértem 2,6 liter víz ment el mire odaért a melegvíz annál a csapnál aminél felszerelted, amin nincs azon kb 6 liter elfolyt mire jött a melegvíz. Amin még a régi rendszer van ott 29,30 másodperc alatt folyt ki 6 liter víz amin fel van szerelve kb 2,5-3 liter víz jött le ugyanennyi idő alatt. Mellesleg úgy érzem, hogy a melegvíz melegebb mint volt. Tehát majd lentebb lehet állítani a víz hőfokot.„
”A perlátor felszerelése nem vett igénybe többet 1 percnél. A változás azonnal érezhető volt. Gyors mérést végeztem, egy 2 literes mérőpohárba. Régi kb. 10mp alatt töltötte meg, ezzel kb. 25mp alatt sikerült. A mosogatónál található csaptelepre szereltem fel, mert úgy gondolom, hogy itt tudom a legtöbbet megspórolni vele. Nincs mosogató gépem, nem szeretem a mosatlan edényt, ezért gyakran folyóvízben elmosom, ha pár edény van csak. Ritkán számit a mennyiség ilyen esetekben, inkább csak az idő. Biztos vagyok benne, hogy itt fogom megtakarítani a legtöbb vizet. A víz valóban selymesebbnek és melegebbnek tűnik. A várakozásomat felülmúlja a megtakarítás mértéke, ami 60%. Fantasztikus! Köszönöm szépen!„
”Igaz,hogy még nem olyan hosszú idő óta használom a viz csökkentőket de szerintem be fog válni,mert ezalatt a rövid hónap alatt kb 2m3 volt a fogyasztásunk. Mi általában 8 köbmétert fogyasztunk kéthavonta és ha a fentieket tudjuk tartani akkor kb 4 köbméter körül lesz a mért fogyasztásunk,hát ez kb a fele. De 5 köbméternél biztos nem lesz több.„
”Felszereltem lakásomba a vízmegtakarító berendezéseket. Ragyogóan működnek, amit használatkor észreveszek az a tusolónál a vízsugár sokkal lágyabb /gyengébb/, de jó. A konyhainál sokkal kevesebb vízzel tud elmosogatni a feleségem. Nagyon meg vagyok elégedve a felszerelt vízmegtakarító berendezésekre, bár már előbb tudtam volna róluk.„
”Mi április elején rendeltük meg a vízperlátorokat, és mivel alapvetően szkeptikus ember vagyok, ezért férjemmel úgy döntöttünk, hogy először csak „próbaképpen” szereljük fel ezeket, maximum egy hétre. A pontos méréseket ő végezte, de nekem is leesett az állam, mikor együtt kiszámoltuk az eredményeket. 8 napos tesztidőszak alatti fogyasztás alapján kalkulálva, havi szinten kb. 8 m3 vizet takarítunk meg! A jelenlegi vízdíjjal (641 Ft / m3) számolva, havi szinten: 5.128 Ft-ot spórolunk meg. Ha ehhez hozzáadjuk a Közgyűlés (Társasházban lakunk) által elfogadott “Melegvíz felmelegítési díj” (1008 Ft / m3) értékét, akkor további: 7 m3 melegvíz „előállítási” díját is megtakarítottuk, azaz: 7.056 Ft-ot. Szummázva, havi szinten 12.184 Ft-ot spóroltunk meg, hála a vízperlátoroknak! Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a családunk négy tagjából három még továbbra is kádban, és nem tusolva fürdik, de hamarosan őket is átszoktatjuk, hogy még többet tudjunk spórolni. A kádhoz külön csap van felszerelve, és csak a tusolófej elé került a vízperlátor. Még egyszer köszönjük szépen a tuti tippet, csak ajánlani tudom mindenkinek!„